Jogszabályfigyelő: Elfogadták a jövő évi költségvetést

Szerző:
Dátum: augusztus 27, 2019 11:59 de.
Kategória:

Az Országgyűlés a 2019. július 12-ei ülésnapján fogadta el a 2020-as költségvetésről szóló törvényt, amelyből a jogi tevékenységet folytatókat érintően az alábbi rendelkezéseket emeljük ki: a bírói és az ügyészi illetményalap a 2020-ban 453 330 forint, a jogi segítői óradíj és a kirendelt ügyvédi óradíj 6000 forint lesz. A közbeszerzési értékhatárok 2020-ban az alábbiak szerint alakulnak: árubeszerzés esetében 15 millió forint, építési beruházás esetében 50 millió forint, építési koncesszió esetében 100 millió forint, szolgáltatás megrendelése esetében 15 millió forint, szolgáltatási koncesszió esetében 30 millió forint. Közszolgáltatói szerződésekre vonatkozóan pedig árubeszerzés esetében 50 millió forint, építési beruházás esetében 100 millió forint, szolgáltatás megrendelése esetében 50 millió forint, építési koncesszió esetében 200 millió forint, míg szolgáltatási koncesszió esetében 100 millió forint összegben állapították meg a képviselők a nemzeti közbeszerzési értékhatárt. A védelmi és biztonsági célú beszerzésekről szóló törvény szerinti uniós értékhatár ugyanakkor árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén 443 000 euró, építési beruházás esetén 5 548 000 euró lesz.

Joganyag: 2019. évi LXXI. törvény Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről
Módosította:
Megjelent: MK 2019/128. (VII. 23.)
Hatályos: 2019. 11. 01., 2020. 01. 01.
Megjegyzés: új jogszabály