Idén 20 éves a Jogtár – ennek apropójából beszélgettünk dr. Jablonszky László kiadói igazgatóval, aki a kezdetektől részt vett a Jogtár termék kigondolásában, összerakásában, menedzselésében. Segítségével szakmai érdekességeken, történeteken keresztül nyerhetünk bepillantást a Jogtár elmúlt húsz évébe.
Indulás: az újságírói pálya
– Ez az interjú abból az alkalomból készül, hogy húszéves a CompLex Jogtár. Honnan számoljuk a születésnapot, az első megjelenéstől?
– Igen, feltétlen attól, 1993 szeptemberétől. Azóta vagyok a Jogtár főszerkesztője.
Az irodában
– Hogy kerültél kapcsolatba a jogi adatbázis-készítéssel, mi inspirált téged erre? Ez egy elég speciális terület, amit ki is kellett annak idején találni, ennek nemigen volt informatikai előzménye.
– Nem volt sima út. Az ELTE jogi karán végeztem, de akkoriban egy pillanatig sem akartam jogász lenni. Az egyetem mellett többféle újságíró iskolába jártam, a Rádiónál és különböző lapoknak maszekoltam. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalatnál helyezkedtem el, oda lehetett éppen bekerülni, oda is csak takarítói státuszba, 1800 kemény forintért.
– Komolyan takarítanod kellett?
– Nem, csak erre volt szabad státusz. Újságírói státusz Pesten akkor éppen egy se volt. Az újságíróktól annak idején megkövetelték, hogy legyen diplomájuk. Diplomám az volt, de státusz, az nem volt, úgyhogy „takarító” az első beírás a munkakönyvembe, amit mind a mai napig őrzök.
– Milyen témájú cikkeket írtál, mi volt a kedvenc műfajod?
– Főképp riportokat. Itthonról és külföldről is. Később az Ifjúsági Szemle olvasószerkesztője lettem. Állandó szerzőnk volt többek között Lengyel László, Stumpf István, Bozóki András, Kéri László, Szabó Máté, hogy csak néhány nevet említsek. Izgalmas, érdekes időszak volt. Aztán még izgalmasabb jött: kitaláltam egy lapot Honpolgár néven. De nem ment, az újság harmadik és egyben utolsó számát Nagy Imre temetésén árulták, alig fogyott. Akkor döntöttem úgy, hogy váltok, takarítóból lapalapító főszerkesztőként próbáljuk meg inkább mégis a jogászkodást.
Ismerkedés a jogi informatikával
– Ahogy a jogászi pálya fele néztél, mindenképpen olyan területet kerestél, ahol a szerkesztői, újságírói múltadat kamatoztatni tudtad?
– Soha nem gondoltam arra, hogy ügyvéd, ügyész vagy bíró legyek, tehát a hagyományos ágak nem érdekeltek. De abban biztos voltam, hogy amit újságíróként, szerkesztőként megtanultam, a pontosságot, alaposságot, felelősséget, a határidők betartását, azt másutt is hasznosítani tudom. Szerencsém volt: két ügyvéd évfolyamtársam éppen ügyvezetőt keresett az Árboc Kft-hez. Flopi lemezen szállítottunk jogi információkat önkormányzatoknak, nagyvállalatoknak és más cégeknek. Visszamenőlegesen számítógépre vittünk sokféle adatot a jogszabályokról, kicsit hasonlóan a mai változásmutatókhoz. Akkoriban, a rendszerváltás miatt robbanásszerűen sok Magyar Közlöny jelent meg, rengeteg jogszabállyal. A változásokat át kellett vezetni a jogrendszeren is. A régi módszerek, papír, olló, ragasztó, ceruza, már használhatatlanok voltak a jogászoknak, ezeket egyszerűen meghaladta az élet. Nem lehetett követni a változásokat, teljes volt a zűrzavar. Egy pici iránytű lehetett ebben a káoszban az általunk havonta, néhány száz helyre küldött flopi lemez. Az értékéről azért valamit elárul, hogy az akkori Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónak végeztünk ezáltal alvállalkozóként egy nagyon fontos munkát: abban az időben jelentették meg a Hatályos Jogszabályok Gyűjteményét. Ez egy pótlapos kiadvány volt, melynek a lábjegyzeteit ennek a számítógépes programnak a segítségével ellenőriztük. Márpedig a lábjegyzeteken keresztül pontosan végig lehet követni, hogy egy jogszabályból hiányzik-e valami vagy több van-e benne, mint aminek lennie kellene.
– Emlékeim szerint ez egy elég trükkös kiadvány volt: ha elcsúszott az ember a befűzéssel, akkor csaknem használhatatlanná vált.
– Igen, később nehéz volt a hibát korrigálni, nagyon pontos, precíz munkát igényelt a pótlapozás is. De ez nagyon nagy üzlet volt akkoriban, és még jó pár éven át. A papírvilág utolsó fellángolása, legalábbis a jogszabályok terén. Mert aztán jött a Jogtár. De az már egy másik cég és egy másik történet.
Kezdetek a Kerszövnél: az első Jogtár megjelenése
– Mikor kerültél kapcsolatba a Kerszövvel, hol találkoztál a Jogtár másik kulcsemberével, Styasznyi Gyulával?
– Gyulával 1992-től dolgoztunk együtt, de mint munkáltató, a Kerszöv valamikor 1993 késő tavaszán jelent meg az életemben. Akkor következett egy nagyon kemény, intenzív időszak, amikor sok-sok beszélgetés után tudtuk már, hogy mit szeretnénk csinálni. Olyasmit, ami eddig Magyarországon még nem volt. Azt akartuk, hogy a pótlapok tartalma számítógépen jelenjen meg, számítógépen frissüljön, ne kelljen befűzni a pótlapokat, hanem a technika adta lehetőségekkel élve frissebb, gyorsabb, pontosabb és sokoldalúbb jogi információkkal szolgáljunk.
– Milyen stádiumban kapcsolódtál bele a Jogtár munkálataiba? Volt egy program, ami valamilyen szinten kezelte azt az adatbázist?
– A Kerszövnél már korábban is voltak próbálkozások, az adatok zöme valamilyen formában rendelkezésre állt. Csak meg kellett őket tisztítani, kiigazítani, adatbázisba szervezni. Rendkívül intenzív munka volt, mivel nagyon gyors megjelenést tűztünk ki célul magunk elé. Ebből az időszakból származik a személyes rekordom, amit egyidejű munkavégzéssel töltöttem. 57 óra. Valószínűleg Gyulának se sokkal kevesebb…
– Ez az első Jogtár megjelenése előtt volt?
– Igen, ekkor állítottuk össze, hogy tulajdonképpen mi és hogyan kerüljön a lemezre. Az enyém volt a tartalom, Gyuláé és a számítógépes csapatáé az azt működtető technológia.
– Miből állt a kezdeti tartalom?
– A teljes hatályos magyar joganyagból. De nem volt időgép, nem lehetett se visszafele, se előrefele állítani a jogszabályok hatályosságát. Annak a hónapnak az utolsó napja szerinti hatályos szöveg jelent meg, ami rá volt írva a lemezre. Ezen kívül volt még néhány ezer bírósági határozat is. Körülbelül ennyivel indultunk.
– És a kezelőprogram?
– Tetszőleges szövegre lehetett keresni, ez nagy újdonság volt akkoriban. Bármilyen szóra vagy szókombinációra, akár szótövekre is. S ezt kombinálni lehetett más szempontokkal, ki hozta a jogszabályt és mikor stb.
– Milyen alapfunkciókkal bírt még a program?
– Nyomtatni és szöveget másolni lehetett már az elején is. Többféle nyomtatási beállítási lehetőség volt, természetesen az akkori lehetőségek szerint.
– Kereszthivatkozások is működtek?
– Igen, de ez egy meglehetősen fals működés volt az elején, mivel a jogszabályok még nem voltak időgépesek. Technikailag működött, de mindig a hatályos jogszabályba ugrott, illetőleg ha olyan linkeket akartak meghívni, ami már nem hatályos jogszabályra hivatkozott, akkor úgy jártak, hogy csak a jogszabály címével találkoztak és azzal a lábjegyzettel, ami azt tartalmazta, hogy ezt a jogszabályt melyik másik helyezte hatályon kívül.
– A belinkeléseket manuálisan végeztétek vagy volt már program rá?
– Csak a hatályosítást végeztük kezdetben manuálisan, és természetesen az adatrögzítést. Az összes többit már program csinálta az elején is. Persze a manuális dolgokban is már a kezdetektől a legnagyobb pontosságra törekedtünk. Vegyük például az adatrögzítést. Akkoriban a szkennelő, szövegfelismerő programok még nagyon gyerekcipőben jártak, úgyhogy kitűnő, gyors és pontos munkára képes gépírónőket kerestünk, akik a Magyar Közlönyt nekünk szépen begépelték. Ugyanazt a szöveget két egymástól teljesen független gépírónő. Ezt egy program segítségével összekomparáltuk, egy harmadik kolléga ott ült a számítógép előtt, előtte ott volt a Magyar Közlöny, és a program minden olyan helyen megállt, ahol a két gépírónő által rögzített szövegben eltérés volt. Akkor a kolléga a Magyar Közlöny alapján döntött, hogy melyik a pontos szöveg. Ha mind a két gépírónő ugyanúgy rosszul ütött valamit, vagy a közlönyös figyelmetlen volt, akkor bizony becsúsztak hibák. Ezért korrektorokat is alkalmaztunk a kezdetektől fogva, külsősöket is, belsősöket is. Az elején még az ügyfelektől is kértünk segítséget, „Keressen hibát!” akciót indítottunk és jutalmaztuk azokat, akik találtak is. Tökéletes rendszer nincsen, de mi mindig igyekeztünk afelé közelíteni.
– A tartalom minőségbiztosítását is te felügyelted?
– Igen, kezdetben én voltam az egyetlen hatályosító jogász, aztán Lőrik Zsókával megosztva csináltuk ezt. Ő ma ügyvéd, de a CompLex TEÁOR szerzőjeként ma is segíti munkánkat.
– A következő lépés a visszamenőleges hatályosítás, az időgépesítés volt, vagy az összes létező joganyagnak valamilyen szintű feldolgozása?
– Az időgép nem ment egyik pillanatról a másikra, eltartott néhány évig. A hírlevelekben, mert azt a kezdetektől nyomtatott formában is küldtünk a lemez mellé az ügyfeleknek, rendszeresen hírt adtunk róla, hogy már időgépes a Ptk. is, vagy jön az időgépes Büntető Törvénykönyv. Ahogy lehetett, megfeszülve időgépesítettük visszamenőleg az anyagokat. Ehhez nagy segítséget jelentett, hogy a Közlöny-szövegek rendelkezésünkre álltak, mert azt Gyula a kilencvenes évek elejétől kezdődően folyamatosan rögzítette. Ez tette azt is lehetővé, hogy nálunk az időgép kezdete nem valamilyen fix dátumhoz kötődik, hanem akkor kezdődik, amikor kiadták azt a jogszabályt, amit feldolgozunk. A Polgári perrendtartás például 1953. január 1-jén lépett hatályba, 1988. január 1-jén a 20., ma 132. szövegváltozatánál tartunk. S a Pp. korántsem csúcstartó.
(Folytatjuk.)
Az interjút Bodolai László készítette.